„2012 IT technológiák”
Rendszer Kontroll Kft kiemelkedő csúcs alkalmazások bevezetésével előzi meg a piaci vetélytársakat.
Az Új vállalkozás oly kiemelkedő tudásgazdálkodást ötvöz egy már használatban lévő hardware és software környezettel, hogy félelmetes fejlődést hagy maga után ahol elhalad. Az egyik hazai nagyvállalat első emberével készített interjú kapcsán merült fel a Rendszer Kontroll Kft. neve.
A vállalat igazgatója elmondta, hogy olyan rendszer hibákra és alkalmazástechnológiai fejlesztésekre mutatott rá a fent említett cég egyik szakembere, hogy a profit és a termelés növelése érdekében azonnal megkezdték a projektindítást és a bevezetéseket. Szerettünk volna elbeszélgetni az ügyvezetővel, Fülöp Henrikkel, de sajnos nem sikerült időpontot kapnunk, sűrű elfoglaltsága miatt.
A megnyugvásunkra szólva az index-es kollégák sem jártak sikerrel a találkozás terén. Azt azért sikerült megtudni, hogy most a HP BladeSystem Matrix Rendszer bevezetését, piaci modelljét fogják körbejárni, az elsők között. Valószínű a HP örömére.
Írta: Felekei István
IT Hungary News